A NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet bejelentette, hogy a Microsoft és a SUSE az Open Source Business Conference rendezvényen bemutatta legújabb közös megoldását: a SUSE Manager Management Pack for System Center-t. A jelenleg béta fázisban lévő új termék a SUSE Manager által biztosított, Linux-alapú szerverfelügyeleti funkciókat kapcsolja össze a System Center rendszerrel, a Microsoft felügyeleti platformjával. Ennek eredményeként az ügyfelek a Windows, illetve a SUSE Linux Enterprise Server és a RedHat Enterprise Linux Server rendszerek felügyeletét ugyanazon System Center konzolról láthatják el.
„A Microsoft és a SUSE egyetért abban, hogy a szállítóknak együttes erővel kell biztosítaniuk a heterogén rendszerek hatékony, rugalmas és egyszerű működését, legyen szó akár fizikai, virtuális vagy felhő alapú környezetekről. A két szervezet komoly múltra visszatekintő, hatéves szövetségének köszönhetően számos, a most bejelentett eszközhöz hasonló, szabványos megoldás és integrált eszköz segíti az ügyfeleket abban, hogy maximálisan kihasználhassák a vegyes rendszerek előnyeit” – mondta el Szittya Tamás, a Magyarországi Képviselet ügyvezető igazgatója.
A SUSE Manager segítségével a szervezetek egyetlen konzolról, átfogóan felügyelhetik Linux kiszolgálóikat fizikai, virtuális és felhőalapú környezetekben, így csökkennek az üzemeltetési költségek, miközben javul a megfelelőség és a szolgáltatás minősége. A megoldás lehetővé teszi a frissítések automatikus telepítését, valamint az esetleges hibás csomagok egyszerű visszavonását. Az eszköz további funkciói között szerepel az automatikus szervertelepítés, a kiszolgálók monitorozása, a szerep alapú felügyelet, valamint a hardver- és szoftverleltár készítése.
Az új megoldás a SUSE Manager képességeit integrálja a System Center megoldáscsomagba, ami így egyszerre képes a Windows, a SUSE Linux Enterprise és a RedHat Enterprise Linux szerverek egypontos felügyeletére. A jelenleg béta verziójú SUSE Manager Management Pack for System Center így lehetővé teszi a virtuális és a felhőalapú számítástechnikában rejlő lehetőségek teljes kihasználását. A SUSE szorosan együttműködik az iparág legfontosabb szereplőivel annak érdekében, hogy a különböző gyártóktól származó megoldások az első pillanattól fogva együttműködjenek egymással.
A SUSE Manager számos különféle hardverrendszeren képes felügyelni a Linux-alapú informatikai szolgáltatásokat, az x86 platformtól kezdve az IBM System z-ig, továbbá futtatható a Hyper-V, VMware, Xen és KVM technológiákon is. A SUSE Manager emellett együttműködik a nyilvános és privát felhőkkel, például az Amazon EC2 rendszerével, ahogyan mostantól a Microsoft felügyeleti megoldásával is.