Yahoo! – Facebook: új, web-alapú kereső szolgáltatás?

A brit The Sunday Telegraph értesülései szerint együttműködésről tárgyaltak a Yahoo! és a Facebook vezetői – írja a Business Insider online kiadása.

Marissa Mayer, a Yahoo! vezérigazgatója és Sheryl Sandberg a Facebook ügyvezető igazgatója értesülések szerint a két cég együttműködésének lehetőségeiről tárgyalt. A két internetes óriáscég már számos, viszonylag kisebb jelentőségű témában folytatott együttműködést, például a Yahoo! híreinek átvételében a Facebook oldalaira. Nemrégiben huzamosabb ideje tartó vitás szabadalmi ügyek rendezésében is megállapodtak. Most azonban az értesülések szerint jóval nagyobb horderejű kérdésről van szó, egy web-alapú kereső szolgáltatás létrehozásáról.

A Facebook már korábban kinyilvánította szándékát egy kereső szolgáltatás létrehozására. Alapítója, Mark Zuckerberg szerint a közösségi háló “kiváló helyzetben van az embereket érdeklő kérdések megválaszolásához”.

Egy, a Yahoo!-val létrehozott együttműködéssel a Facebook nagy lépést tehetne előre saját kereső szolgáltatása megindításához, miközben megőrizné a  felhasználói életében játszott fontos szerepét, ami lehetővé tenné számára a reklámok még pontosabban célzott közvetítését. Az eredetileg kereső szolgáltatásával piacra lépett, de azóta a Google által háttérbe szorított Yahoo! pedig a Facebook egymilliárdos ügyfélköréből profitálhatna.

Marissa Mayer és Sheryl Sandberg egyaránt a Google egykori alkalmazottai. A Facebook-Yahoo! együttműködés azonban nemcsak a Google piacvezető pozícióját veszélyezteti, hanem Microsoft-Yahoo! együttműködés folytatását is kétségessé teszi. A két vállalat 2009-es megállapodása óta a Microsoft Bing keresőmotorja dolgozik a Yahoo! kereső szolgáltatásának, a Yahoo! pedig hirdetési szolgáltatások értékesítésére összpontosítja erőfeszítéseit.

Az internetes keresőmotorok annál hatékonyabbak minél többen használják. Az internetes kereső szolgáltatásokat 66 százalékban a Google uralja, a Bing részesedése pedig 16 százalék. A Yahoo! számára tehát szinte reménytelen lenne a visszatérés az élvonalba egy másik népszerű szolgáltatás támogatása nélkül.

forrás MTI