2012. kiemelkedő számítógépes átverései, kártevői, támadásai

Nyolcadik alkalommal vezet már az Autorun, sőt százalékos arányban még erősödött, és ha nem történik valamilyen gyökeres fordulat, akár egy teljes évet is éllovasként tölthet el a Toplistánkon. A másik régi tagunk, a Conficker féreg teljes eltűnése helyett mindössze a korábbi harmadik pozícióból a negyedikre szorult vissza, pedig az említett két kártevőre már évek óta megoldást nyújthatna a Windows rendszerek naprakész frissítése. 2012. decemberében a következő 10 károkozó terjedt a legnagyobb számban.

Continue reading “2012. kiemelkedő számítógépes átverései, kártevői, támadásai”

ESET: Ismét az Autorun a vírusok trónján

Előző havi összesítésünk óta első az Autorun, immár fél éve újra a vezető helyen koccinthatunk vele. A már korábban szintén leírtnak gondolt Conficker féreg is előrébb rukkolt a korábbi negyedikről a harmadik helyre, és szinte el sem hisszük, hogy egy 2008-as biztonsági bulletinben tárgyalt (Microsoft Windows MS08-067) hibát még 2012-ben is sikeresen használhat ki ez a hálózati féreg, de a sok frissítetlen rendszer miatt mégis sikerül neki.

Continue reading “ESET: Ismét az Autorun a vírusok trónján”