Több kutatóhely együttműködésével Nemzeti Koordinációs Központ alakul infokommunikációs technológiák nemzetközi élvonalba tartozó kutatására és piaci bevezetésére a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Karán Veszprémben.
Az Európai Unió stratégiai témákban támogatja nemzeti koordinációs központok létrehozását, melyek összehangolják az ország kutatási és innovációs kapacitását az adott terülten: a Pannon Egyetem a Kecskeméti Főiskolával és a Kanizsa Felsőoktatásáért Alapítvánnyal konzorciumban ilyen központ megalapítását pályázta meg sikerrel a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által meghirdetett Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében – jelentette be a projekt vezetője, Bertók Botond, a Pannon Egyetem egyetemi docense. Hozzátette: a konzorcium az Európai Uniótól és az államtól 1,4 milliárd forint támogatást kap a központ kialakítására és kapcsolódó kutatási programok megvalósítására.
Tájékoztatása szerint a központ feladata az információs és kommunikációs technológiákhoz kapcsolódó EU pályázati konzorciumok kialakítása, valamint az akadémiai hálózatban jelenlevő kutató kapacitás hasznosításának segítése nemzetközi ipari alkalmazási területeken. Ugyanakkor társadalmi feladata a fejlett infokommunikációs technológiák széleskörű elterjesztése, azok megismertetésével, bizalmi és biztonsági kérdéseinek megválaszolásával.
Kiemelte: számos hazai vezető kutatóhely bevonásával, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kiemelt partnerségével indulnak azok a kutatási projektek, amelyek a Pannon Egyetemen, Veszprémben megalapítandó Nemzeti Infokommunikációs Koordinációs Központ nemzetközi kutatási és innovációs erejét építik; a kutatások témái az informatikai biztonság, a jövő internetében megjelenő technológiák és szolgáltatások, valamint a logisztikai rendszerek információs technológiái.
A központ céljainak megvalósításához a Pannon Egyetem a tématerületen kiemelkedő összes magyarországi kutatóhellyel együttműködik majd: a nyertes pályázati konzorciumban résztvevő Kecskeméti Főiskola és Kanizsa Felsőoktatásáért Alapítvány mellett együttműködő partnerként csatlakozott már többek között a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft., a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, az IBM Magyarországi Kft., a Kürt Zrt., az MTA SZTAKI, a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet, az Óbudai Egyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, a Széchenyi Egyetem, és a Telenor Magyarország Zrt – ismertette a projektvezető. Megjegyezte: a partnerek köre folyamatosan bővül, a nagyközönség pedig minden évben áttekintheti a kutatási programok és kialakuló projektek előrehaladását nyilvános szakmai rendezvényeken.
Friedler Ferenc, a Pannon Egyetem rektora köszöntőjében arról beszélt, hogy minőségi munkát csak akkor lehet végezni, ha az oktatás, a kutatás és a projekt-tevékenység egymást erősíti. Egymaga egy intézmény se képes egy országban ellátni a kutatási tevékenységet, csak együttműködve más intézményekkel, ezért ezek között együttműködésre van szükség, melynek alapja a közös, hosszú távú cél, a közös nyelv, az egymást kiegészítő, speciális tudás, valamint a hatékonyság: a szerdán induló új projektben mindez megvan – jelentette ki.
A program 2015. tavaszán fejeződik be.
mti