Microsoft minősítés diákoknak a könnyebb karrierépítéshez

A NetAcademia Oktatóközpont Magyarországon is minden diák számára elérhetővé teszi a Microsoft belépő szintű informatikai minősítését, a Technology Associate-et (MTA), mely nem csupán hazánkban, de nemzetközi szinten is megkönnyíti az elhelyezkedést és a karrierépítést. Az MTA-hoz kapcsolódó pályázaton ingyenes részvételt lehet nyerni a az oktatóközpont Windows fejlesztés tanfolyamára.


Foti_Marcell_NetAcademia_webreA Microsoft Technology Associate (MTA) tanúsítványt azért hozta létre a Microsoft, hogy segítse akár már a szakközépiskolás diákokat műszaki karrierlehetőségeik felfedezésében, és megszerzett informatikai tudásukat nemzetközi szinten érvényes minősítéssel igazolja. A minősítéshez kapcsolódó képzés az IT Academy Program keretében akkreditált közoktatási intézmények tanulói részére korábban is elérhető volt, azonban csupán 9 hazai intézményben (8 középiskola és a Pécsi Tudományegyetem). Ettől az évtől ugyanakkor már bármely hallgatói jogviszonnyal rendelkező diáknak lehetősége van arra, hogy nemzetközileg elismert minősítést szerezzen a hagyományos ár töredékéért.

„A program jól illeszkedik a munkaerő-piaci igényekhez, a hallgatók megfelelő szakértelemmel kerülhetnek a cégekhez. Ráadásul nemzetközi szinten is versenyképessé válnak, hiszen az angol nyelven megszerezhető minősítést világszerte elismerik” – mondta Fóti Marcell, a „piacosított” MTA képzéseket elsőként elindító NetAcademia Oktatóközpont vezetője.

Windows 8 fejlesztési ötletpályázat
A NetAcademia a Windows fejlesztési alapok MTA képzéshez ötletpályázatot is hirdet (http://www.netacademia.hu/Page/MTA_otletpalyazat), melynek lényege, hogy az 5 legjobb Windows 8 applikációs ötletet beküldő ingyen vehet részt a tanfolyamon és vizsgázhat. A tanfolyamot elvégzők közül pedig az első tíz fejlesztő, aki az alkalmazását feltölti a Windows Store-ba, egy-egy HP Microservert kap ajándékba. „A pályázathoz nem szükséges programozói tudás, hiszen azt éppen a megnyerhető tanfolyamokon tanulhatják meg a diákok. Utána pedig a már meglévő ismereteik révén létre is hozhatják az alkalmazásokat, mellyel részt vehetnek az alkalmazáspályázatunkon, így akár duplán is nyerhetnek” – magyarázta a szakember.

Kapcsolódó webcímek:
Az MTA képzés oldala:
http://www.netacademia.hu/Info/MTA40362

A Windows 8 ötletpályázat oldala:
http://www.netacademia.hu/Page/MTA_otletpalyazat

A NetAcademia Oktatóközpont oldala:
http://www.netacademia.hu