ASUS Maximus V GENE: óriási tuningpotenciál kompakt formában

Az ASUS tuningmestere, Andre Yang újabb fontos mérföldkövet ért el az extrém tuning hadszínterén az Intel® Z77 alapú ROG Maximus V GENE mATX alaplap segítségével. A kísérlethez használt Intel® Core™ i7-3770K Ivy Bridge processzort úgy sikerült 7074,07 MHz-re tuningolni, hogy mind a négy mag és a Hyper-Threading funkció is aktív volt. Az eredmény önmagában is impresszív, ugyanakkor kiválóan fémjelzi a Maximus V GENE tuningképességeit, mivel a korábbi 7,06 GHz-es rekordot is ezzel a modellel sikerült elérni.

A több mint 7 GHz-es órajel 112,29 MHz-es BCLK értékből és 63-as órajelszorzóból állt össze, míg a teszthez használt 4 GB-nyi G.Skill memóriák 1197,8 MHz-es – effektív 2395,6 MHz – üzemfrekvencián működtek.  Fontos tudnivaló, hogy az Ivy Bridge processzorok esetében a 4 mag + HyperThreading állapot jelenti az igazi kihívást az extrém tuningosok számára, hiszen így a teljes CPU-architektúra, nem pedig csupán 1 mag – esetleg aktív HyperThreading – mellett kell kisajtolni a lehető legnagyobb órajelet úgy, hogy az eredmény megfeleljen az OC-közösség által felállított szabályoknak.

Az aktuális rekord is megmutatja, hogy az összes ROG alaplap úgy gördül le a gyártósorokról, hogy azok tökéletesen alkalmasak a tuning azon radikális formájához, ahol például folyékony nitrogén jelenti az egyik legjobb hűtési módot. Ezen felül a ROG termékcsalád azzal a sztereotípiával is leszámol, ami a microATX alaplapokat a nagyobb modellek butított, szerényebb teljesítményű változatainak tartja.

Az alábbi link tartalmazza a hitelesített képernyőmentést a CPU-Z programról:

http://valid.canardpc.com/show_oc.php?id=2389019

Ezen felül íme, négy korábbi világrekord, amiket szintén Maximus V GENE alaplappal értek el:

– AquaMark 3: 536638 pont egy 1600 MHz-es GPU-órajellel és 7600 MHz-es memória frekvencián működő Radeon HD7970 grafikus kártyával.
http://hwbot.org/submission/2276484_

– PiFast: 10,3 másodperc egy 6930 MHz-en üzemelő Intel® Core™ i7-3770K processzorral http://hwbot.org/submission/2276480_

– 3DMark2001 SE: 164589 pont egy 1553 MHz-es GPU-órajellel és 5000 MHz-es memória frekvencián működő GeForce GTX580 grafikus kártyával.
http://hwbot.org/submission/2276478_

– SuperPi: 5,187 másodperc egy 6961 MHz-en üzemelő Intel® Core™ i7-3770K processzorral.
http://hwbot.org/submission/2276472_

Mindig készen a túlhajtásra
Ezek az eredmények mind jól mutatják: nem hiába fektetett be az ASUS a jobban és kényelmesebben használható teljesítményhangolás elősegítésébe. A cég továbbra is elkötelezetten támogatja a képzett felhasználók és a PC-rajongók piaci igényeit, és egy sor Intel® Z77-es, túlhajtáshoz tervezett alaplapot kínál számukra. Ez a gyakorlatban nemcsak jobb anyagokat, átgondoltabb elrendezést és tartósabb alkatrészeket jelent, hanem olyan felhasználóbarát szolgáltatásokat is, amelyekkel könnyebb a potenciális finomhangolás. Egyes Z77-es ASUS alaplapokon egyéb exkluzív funkciók is találhatók, például a Wi-Fi GO! vezeték nélküli funkciók, a kényelmes USB BIOS Flashback (BIOS-frissítés flash-meghajtóról) és a Fan Xpert 2 egyéni hűtésvezérlés. A ROG-alaplapok, így a Maximus V GENE is, még messzebb mennek, ezek minden porcikájában jelen van a túlhajthatóság. SupremeFX® III audiorendszert, optimalizált Intel® Ethernet-kapcsolatot, intelligens GameFirst sávszélesség-vezérlést és egyedi mPCI Combo bővíthetőséget kínálnak. Ezek az alaplapok messze a legjobbak, amelyeket játékosok, illetve a túlhajtást szenvedélyesen űzők választhatnak.