Alig indult el a 2013-as év, a tech világ máris tűkön ül, hiszen Las Vegasban január 8-11. között kerül megrendezésre az iparág legjelentősebb eseménye, a CES. A kiállításon mintegy 20.000 új terméket mutatnak majd be, a legnagyobb gyártók is hagyományosan ilyenkor rántják le a leplet legújabb fejlesztéseikről. Idén a mobil eszközök játsszák a főszerepet és ami számunkra különösen jó hír: magyar cégek is képviseltetik magukat a nemzetközi seregszemlén.
2013-ban az előzetes adatok szerint tovább folytatódik majd az új generációs mobileszközök piacát jellemző hatalmas növekedés. A nemzetközi CES kiállítást szervező CEA (Consumer Electronic Association) átfogó kutatást végzett a témában, mely szerint az okostelefon továbbra is az iparág húzóterméke lesz. Idén összesen több mint 125,8 millió darab új eszköz kerül majd az üzletekbe, ami 16%-os bővülést jelent a 2012-es évhez képest. A tabletek piacán pedig még ennél is nagyobb növekedéssel számolhatunk: több mint 105 millió új táblagép jelenik meg a boltok polcain, ami 54%-kal múlja felül a tavalyi értéket.
A piaci trendeknek megfelelően a 2013-as CES is kiemelten kezeli a mobiltechnológiát, több mint 1200 kiállító mutatja majd be fejlesztéseit a témában.
A magyar innováció is versenyképes
A legnagyobb globális gyártók és fejlesztők mellett két magyar cég is bekapcsolódik a CES által biztosított nemzetközi vérkeringésbe. A Leonar3do nemzetközi díjakkal is elismert 3D eszközét és legújabb fejlesztéseit mutatja be. A GPS Tuner pedig jelentős nemzetközi piaci sikereket elért kültéri (nem autós) navigációs szoftvereit viszi el Las Vegasba. A cég a kerékpáros navigációs szoftverek szegmensében több országban is piacvezető pozíciót tölt be, termékei, alkalmazásai GPS eszközökre, Androidra, iPhone-ra és Windows Phone-ra egyaránt elérhetőek.
„A CES kiállításon minden jelentős iparági szereplő képviselteti magát, így ez egy kitűnő lehetőség a GPS Tuner számára, hogy megmutassa magát a nagyvilágnak. Már több éve veszünk részt kiállítóként a vásáron, és nagyon pozitívak az eddigi tapasztalataink. Idén számos üzleti tárgyalást fogunk lebonyolítani, illetve természetesen arra is kiváló alkalom nyílik, hogy megismerkedjünk a legújabb trendekkel és összemérjük magunkat versenytársainkkal” – mondta Nagy Tamás, a GPS Tuner ügyvezető igazgatója.