A felnőtt lakosság háromnegyede már internetezett

Jelentősen csökkent Magyarországon az internetet még sosem használók aránya tavaly óta – derül ki a Századvég éves médiafogyasztási trendjelentéséből. Már csak a felnőtt lakosság bő negyedére igaz, hogy még soha nem netezett, míg tavaly ez 42 százalékukat jellemezte.

Kitta Gergely, a Századvég médiaüzletágának vezetője az MTI-nek elmondta: erősítette domináns szerepét a televízió, amely változatlanul a legkeresettebb médium. A felnőtt lakosságra kiterjedő kutatás eredménye szerint a válaszolók 89 százaléka tévézik majdnem minden nap, ez 4 százalékponttal magasabb érték a tavalyinál.

Továbbra is a felnőtt lakosság 62 százaléka rádiózik napi rendszerességgel, az internetet viszont a 18 év felettiek 54 százaléka használja nap mint nap, míg tavaly még csak a 40 százalékuk.

A médiatípusok versenyének nagy vesztese a nyomtatott sajtó, amelynek termékeit a megkérdezettek 49 százaléka veszi kezébe napi rendszerességgel, míg tavaly az arányuk még 57 százalékos volt.

A vizsgálat eredményeiből kitűnik, hogy a fiatalabbak, vagyis a 18-29 évesek körében jóval népszerűbb az internet – 94 százalékuk használja napi rendszerességgel -, miközben ez a korosztály a többi médiumot alacsonyabb arányban használja. Az idősebbek számára azonban “a tévé jelenti a mindennapi betevőt” – mondta Kitta Gergely.

Tavalyhoz képest a fiatalabbak is többet tévéznek, és a középkorúak, illetve az idősebbek közül is egyre többen interneteznek – tette hozzá az üzletágvezető. Kitért arra, hogy mindkét folyamat az újságolvasók táborát szűkíti, amely a diplomások körében is zsugorodott, de különösen Budapesten csökkent az arányuk: 45-ről 23 százalékra.

A Századvég a közéleti-politikai tartalmak nyomon követésének módját is vizsgálta: ebből a szempontból is a televízió lett az uralkodó médiaeszköz.

A kutatást a Századvég október 24. és 28. között, nyolcszáz felnőtt ember megkérdezésével végezte.

forrás MTI